101-es szoba

...

Miután összetalálkoztam angyaltársammal a reptéren, s bájcsevegtünk némi kávé és sütemény társaságában, úgy döntöttem, megkezdem az asszimilációt a helyi közegbe, s rövid kérdezősködés után meglátogattam a Red Place hotelt. A recepción szegény-szegény recepciósnak épp kínos hascsikarása támadt, mikor megérkeztem, így relatíve olcsón bejelentettem magam és leloptam az első megpillantott szobakulcsot magamnak. "Hihetetlen, milyen érzékeny az emberi szervezet.." Töprengtem, míg a lépcsőn fölfelé megközelítettem új lakhelyem, a 101-es szobát.

"Komfortos kis hely, meg kell hagyni. Kellemes kis előszoba konyhácskával, étkező asztallal, tágas hálószoba, franciaágy..hmm, lesz hely az első hullának mellettem...apropó hullák, remélem van fürdőkád! Semmi kedvem azokhoz a vacak fülkékhez.." Töprengve nézek körül, majd miután felmértem a helyet, kipakolom kis bőröndöm tartalmát; egy kis Bibliát megjelölve a kedvenc részeimmel, két-három váltóruhát, egy összehajtható gyalogsági ásót, pár számomra kedvesebb könyvet, amiket válogatott könyvtárakból emeltem el, s végül a legfontosabb ereklyém; egy bőrkötésű kódexet, melybe sárguló, rongyos papirosok tömkelege van felfűzve. Nevek, címek, szerződések; haldokló emberek kétségbeesése, eladott lelkek, kiket édes emlékként őrizgettem a századokon át; emberek, kik kezembe ajánlották sorsuk, cserébe beteges vágyaik teljesüléseiért. "S még rólunk, bukottakról pletykálják, hogy romlottak vagyunk! Látnák, az emberek mikre nem képesek csupán irigységből, féltékenységből, vagy kicsinyes félelemből!"
Óvatosan kiemelve a kupacból, a könyvet az éjjeli szekrény legfelső fiókjába rejtem, s egy fehér atlétát pakolok fölé, hogy elfedje a lapokat. Rövid töprengés után úgy döntök, kerítek egy netkávézót. Ideje kiderítenem, hol találom Annet. Mielőtt útnak indulnék, beveszem magam a fürdőszobába, levetem az öltönyfelsőm, felgyűröm ingujjam, s a tükör előtt lemosom az arcom. Újra belenézve nem Garrett arca néz vissza rám. Éjfekete szemeim bizarr ürességgel futnak végig feszes, szimmetrikus mintázatban perzselt bőrömön, melyet csak az apró, mozgó dudorok választanak el egyáltalán arccsontomtól. Pillanatnyi látomás csupán, de mosolyra késztet. Megint ember alakom látom; gonosz mosollyal az arcomon meglazítom nyakkendőm, hátrafésülöm hajam, s a zakót hátrahagyva elindulok kifelé kutatni. Elvégre nem hagyhatom elmenni ezt a fogadást..már csak presztizsből sem.