Kikötő

*Késő éjszaka, mindig is szerettem itt lenni. Körözni a víz és a város felett, nézni az apró fények villanását. Körözésem abba hagyva, leszálltam az egyik dokkra, tudtam, hogy senki nem lát. Tudtam, hogy senki nincs a környéken így biztonságban átváltozhattam, felvéve az emberi formám majd az elrejtett ruháim. Szép, lassú és komótos léptekkel haladtam a hajók között, míg a végére nem értem, ahol leültem. Lábaim szabadon voltak, egy vékony szoknya volt rajtam amin vízcsepp foltok ütöttek át, ahogy rugdostam a vizet mint egy kislány. Ajkaimon halovány mosoly volt, ahogy néztem a víz zavaros felszínét.Barna íriszeimben az öröm csillogott. Apró öröm mely boldoggá tett. Éreztem magamban azt az önfeledtséget, a szabadságot ami egymagam lehettem. Egy olyan valaki, akinek nincs kötelezettsége, nincsenek felé elvárások. Lehettem gyerek, csábító vagy épp ami akartam lenni... önmagam. A csendes város alszik, ha baj van megérzem és mennem kell. Minden a legnagyobb rendben volt. Nyugodt és kissé hűvös éjszakánk volt. Csak pár szórakozó hely üzemelt, de tudtam, hogy ott ha bármi történik is nekem nincs helyem. Nincs feladatom, nem kell életet adnom egy elvett életért cserébe.
Neszeléseket hallottam magam mögül, de nem érdekelt... ha tudnom kell ki az úgy is idejön. Ha meg nem... hát akkor tovább áll.*

A kikötő felé vettem az irányt. Elég volt mára a szórakozásból, már ha lehet annak nevezni ivást és a fűvezést.
Már egy ideje nem élvezem ezeket az élvezeteket.
Nehezek a lábaim, lehet hogy repülve könnyebb lenne - gondolom magamban. Még jó hogy a szórakozóhelyhez közel esik a kikötő, kicsit ki kell szellőztessem a fejem.
Csak ne gondolnék folyamatosan Ő-rá. Valaki egyszer azt mondta hogy: - Az idő minden sebet begyógyít...
Ez a valaki vagy hülye volt, vagy éppen marhára unatkozott és ilyen hülyeségeket irkált.
Miközben ezen gondolkozom, elértem a kikötő szélét, érzem a sós víz párát a levegőben.
Eszembe jut a nem rég megivott Tequilla, nem volt valami finom, jobb szeretem a vodkát, de az sajnos ma este elfogyott.
Gondoltam kicsit kinyújtóztatom a szárnyaim, már rég nem repültem. Meguntam, már nem érzem magam szabadnak repülés közben.
Miközben ezen gondolkodtam egy hirtelen fuvallat csapta meg az arcom. Szél nem volt mivel derült és Hold fényes volt az ég.
Ismerős ez a fajta fuvallat mint amit szárnyak keltenek. Lehet hogy csak a pia érezteti ezt velem, már nem tudom. De az egyik dokk fele fújt, gondoltam oda sétálok, időm mint a tenger.
A mielőtt elértem volna a dokk végé a fapallók hirtelen megreccsentek, egy doboz takarásából akartam kilépni, de akkor alattam is megreccsent a fa... Valamiért hirtelen megálltam...

*Minden bizonnyal türelmesen vártam volna, de valami nem hagyott nyugodni. A zaj abba maradt, még akkor is zavart ha ez normális volna. Feálva, mezitlább indultam meg visszafelé, hogy kiderítsem a hang forrását amikor pár lépés után megtorpantam.*
- Tudom, hogy ott vagy... gyere elő. * Nem kiabáltam, felesleges lett volna, ebben a csendben még ha egy ember is áll ott, akkor is hallja. De ez egy embertől sokkal erősebb volt. Még nem látom, fogalmam sincs, hogy mi pontosan. Csak azt tudtam, hogy van és nem egyszerű halandó. Türelmem azért mégsem végtelen, hisz bár kimért és óvatos voltam, de tettem egy újabb lépést felé és egy újabbat, míg nem már ott voltam mellette és a sötétbe kémleltem.*
- Miért rejtőzködsz? Mi a szándékod? - Kérdeztem egy apró mosollyal és bár ártatlannak látszom, kicsinek és naivnak de ehhez még csak hírből sincs közöm, nem úgy mint a sok halandónak egy angyallal szemben. Láttam a lelkét, sötét és gonosz. Amibe ha belemerülsz, körülölel a perzselő melegével majd szép lassan, megfulladsz benne. Sokaknak csábító a mai regényeknek köszönhetően és fogalmuk sincs, hogy valójában mennyi veszélyt jelent egy bukott angyal ölelése, de már a jelenléte is.*

Csak nem a pia okozza a padlók reccsenését.
Ha csak nem már annyit ittam hogy hangokat is hallok.
Kérdések záporoznak felém a dokkról, pedig még nem áll szemtől szembe velem. Az alkohol tompítja a fájdalmam, de az érzékeim is. Egy átlagos ember volna ki észre vett, nem az nem lehet, hisz az előbb szárnyaktól eredő fuvallott érzetem.
Kavarognak a gondolatok, kavargok én is, válaszoljak vagy egyszerűen csak forduljak meg és menjek el...
Veszteni valóm úgy sincs...
- Nem rejtőzködöm, csak most értem ide. A lábaim valamiért nem vittek tovább. - Hagyták el szavaim a számat. Miközben akaratlanul is kiléptem a dobozok takarásából.
Ekkor viszont hirtelen....
- Te vagy az??? Az nem lehet.. Sokk hatásként ezek a szavak hagyták el a számat. Még mindig nem tudom hogy ez csak az ital hatása de egy pillanatra hallott kedvesem állt előttem. De ez tényleg csak egy pillanat műve volt, mert mire újra kinyitottam a szemem már egy Gargoyle volt...
Hírlik hogy az angyalok képesek átlátni az emberfeletti lények emberi álcáján, de ez most valami más volt...

*Ahogy kinyitja a száját meg csap az eszméletlen alkohol szag, melyre elfancsalodik az arcom ám nem tart sokáig, hisz szavaira máris mosolygom.*
- Talán mert kényelmesebb lenne négykézláb. *Fogalmam sincs, hogy mennyit és mit ivott össze-vissza ezaz angyal, hisz rajtuk nehezen hat az alkohol. De persze mindegy, nem rám tartozik, hogy mit csinál magával.
Aztán mint valami eszelős néz rám, és már teszek is egy lépést hátra. Szóval fogalmam sincs, hogy mi ütött belé, de nem kecsegtet túl jóval a helyzet. Egy részeg angyal, egy sötét angyal aki nincs tisztában magával. Vajon az erelyével tisztában van és képes azt uralni most is? Nagyon remélem.*
- Azthiszem, hogy nem ismerlek... de szólj ha tévedek. - vontam fel a szemöldököm kérdőn miközben végig mértem az alakot. Bizony, nem emlékszem rá. Bár, semmilyen emlékem sincs a gargoylá válásom előttről. Szóval ki tudja, még ismerhetem is. De olyan nem lehettem mint Ő, és csak ez nyugtat. Sötét embereket nem változtatunk át, ahogy az embereken kívül másokat sem. *